A nyugori embernyelv volt, Bár a tündék hatására sokat gazdagodott és finomult. Eredetileg azok beszélték, akiket az eldák antaninak vagy edánnak, azaz "emberek atyáinak" neveztek - főleg a tünde-barátok Három Házának népe, amely az első korban jött keletről Beleriandba, és támogatta az eldákat a Nagy Kincs Háborújában az Északi Sötét Hatalom ellen. Miután a Sötét Hatalom megdőlt, és Beleriand jórészt víz alá került vagy romokban hevert, a tünde-barátoknak jutalmul megengedték, hogy akárcsak az eldák, ők is átkelhessenek a tengeren. Mivel azonban a Halhatatlan Birodalomba nem volt szabad belépniük, egy nagy szigetet jelöltek ki számukra, a Halandóföldek közül a legnyugatibbat. Ezt a szigetet Númenornak (Nyugathonnak) hívták. A tünde-barátok többsége tehát elvándorolt, és letelepedett Númenorban; itt nagyok és hatalmasak lettek, híres tengerészek, számos hajó urai. Szép arcúak és magasak voltak, életidejük háromszor annyi, mint a középföldi embereké. Ők voltak a númenoriak, az emberkirályok, akiket a tündék dúnadánok-nak neveztek.
Valamennyi embernép közül csak a dúnadánok értettek és beszéltek tünde-nyelvet; őseik ugyanis elsajátították a sindát, tudásuk apáról fiúra szállt, és nem sokat kopott a múló évek folyamán. Bölcseik a nemestünde-nyelvet, a quenyát is megtanulták, és minden más nyelvnél többre becsülték; ezen a nyelven adtak nevet sok híres és tiszteletben tartott helységnek, valamint sok királyi és nagy hírű személynek.*
De a númenoriak többségének anyanyelve az aduni maradt, az az embernyelv, amit őseik beszéltek; királyaik és főembereik a későbbi dicsőség büszke napjaiban ehhez tértek vissza, és leszoktak a tünde-nyelv használatáról, kivéve egy kis részüket, amelyekben elevenen élt az eldákkal való régi barátság emléke. Hatalmuk idején a númenoriak számos erődöt és kikötőt tartottak fenn hajóik támogatására Középfölde nyugati partjain; ezek közül Pelargir volt az egyik legfontosabb, nem messze az Anduin torkolatától. Itt az Adúnit beszélték; mivel ez a csekélyebb emberek nyelveinek sok szavát is magába olvasztotta, közös nyelvvé vált, és elterjedt a partokon, ahol a lakosság érintkezésben állt Nyugathonnal.
Númenor bukása után Elendil az életben maradt tünde-barátokat visszavezette Középfölde északnyugati partjaira. Itt már az előtt is sokan éltek, akik részben vagy egészben númenori vérből származtak; a tünde-nyelvre azonban csak kevesen emlékeztek. Így tehát a dúnadánok kezdettől fogva sokkkal kevesebben voltak, mint a csekélyebb emberek, akik közt éltek, és akik fölött uralkodtak, hosszú életű, nagy hatalmú és bölcs urakként. Ezért a többi néppel való érintkezésben és kiterjedt birtokaik kormányzásában a Közös Nyelvet használták; igaz; kibővítették és gazdagították sok olyan szóval, amit a tünde-nyelvekből vettek át.
A númenori királyok idején ez a megnemesedett nyugori nyelv széltében-hosszában elterjedt, még ellenségeik közt is; maguk a dúnadánaok is mindinkább ezzel éltek, úgyhogy a Gyűrűháború korában a tünde-nyelvet már csak a gondori népeknek kis része ismerte, és napról napra kevesebben beszélték. Ezek főleg Minas Tirithben és a környező településeken, valamint a Dol Amroth-i hűbéres fejedelmek földjén éltek. A gondori birodalom területén mégis csaknem helység- és személynév tünde-eredetre utalt, formájában és jelentésében egyaránt. Némelyiknek az eredete már feledésbe merült; nyilván abból az időből származtak, amikor a númenoriak hajói még nem keltek át a Tengeren; ilyen volt például Umbar, Arnach és Erech, a hegynevek közül pedig Eilenach és Rimmon. Ide tartozott a Forlong név is.
A Nyugatfölde északi részein lakó emberek többsége az első kor edánjaitól vagy közeli rokonaiktól származott. Érthető tehát, hogy olyan nyelveket beszéltek, amelyek közel álltak az adúnihoz, és némelyik többé-kevésbé még emlékeztetett a Közös Nyelvre. Ide tartoztak az Anduin felső mellékvölgyeiben lakó embernépek: a beornfiak és a Nyugat-Bakacsin erdőlakói, még északabbra és keletebbre pedig a hosszútaviak és a suhatagbeliek. A Nőszirom-folyó és a Carrok közt elterülő vidékről származtak azok, akiket Gondorban rohíroknak, lovasuraknak hívtak. Még mindig ősi nyelvüket beszélték, és ezen a nyelven adtak nevet új hazájuk szinte valamennyi helységének, önmagukat pedig éorlfiaknak, lovasvégi embereknek nevezték. E nép urai azonban szívesen használták a Közös Beszédet, éspedig ennek pallérozott változatát, amelyet gondori szövetségeseik beszéltek; Gondorban ugyanis, ahonnan elterjedt, a nyugori mindvégig megőrizte kifinomultabb és régies jellegét.
Egészen más családba tartozott s Drúadán erdő fanyűvőinek nyelve. Idegen nyelvet, vagy csak nagyon távoli rokonnyelvet beszéltek a dúnföldiek is. Ezeknek ősei valaha a Fehérhegység völgyeiben éltek. Rokonaik közé számították a dúnhargi holt emberek népét. De a Sötét Évek idején többen a Ködhegység déli völgyeibe települtek át, innen pedig egy részük tovább vándorolt az észak felé elterülő lakatlan földekre, egészen a Sírbuckákig. Tőlük származtak a Brí-beli emberek; de ezek már sokkal előbb az Északi Királyság alattvalói lettek Arnorban, és átvették a nyugori nyelvet. Ennek az emberfajtának csak a dúnföldi ága őrizte meg régi nyelvét és szokásait: rejtélyes nép volt, barátságtalanul viselkedett a dúnadánokkal szemben, és gyűlölte a rohírokat.
Nyelvükből ez a könyv semmit se idéz, kivéve a forgoil nevet, amit a rohíroknak adtak (jelentése állítólag 'szalmafejű'). A Dúnföld és dúnföldi elnevezést viszont ők kapták a rohíroktól, mert barnabőrűek és sötéthajúak voltak; e nevekben a dún sötétet jelent, és nem függ össze a szürketündék dún szavával, amelynek jelentése 'nyugat'. * Quenya eredetű például a Númenor név (pontosabban Númenóre), valamint Elendil, Isildur, Anárion és az összes gondori királynév, köztük Elessar (a.m. "Tündekő"). A többi dúnadán férfi és női név, például Aragorn, Denethor, Gilraen jórészt sinda alakú: ezek sokszor olyan tünde- vagy embernevek, amelyek az első korból származó dalokbban és történetekben maradtak fenn (például Beren Húnri). Vannak vegyes alakúak is, mint Boromir