A Gyűrű verse


Három Gyűrű ragyogjon a tünde-királyok kezén,
Hét a nemes törpök jussa, kiknek háza cifra kő,
Kilencet halandó ember ujján csillantson a fény,
Egyet hordjon a Sötét Úr, szolganyájat terelő,
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.
Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,
Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Mordor éjfeket földjén, sűrű árnyak mezején.
 

A lidérc éneke
 

Testek, csontok és szivek
álma legyen jéghideg.
Aranyak közt, kő alatt,
kőágyon vacogjanak,
amíg nem lesz Nap, se Hold,
s minden csillagot kiolt
világvégi szélvihar
mit a Sötét Úr kavar.
 

A magosvári csata

Hallottuk, kürt harsant a hegyek közt,
Dél-királyságon kardok villogtak.
Paripák porzottak Kövesföldnek,
Hajnali szélben. Háborút szítottak.
Théoden hullt, a hatalmas Theng-fi,
Arany csarnoka, zöld legelője,
Észak égboltja nem látta többé,
seregek urát. Harding és Guthláf,
Dúnhere s Déorwine, daliás Grimbold,
Herefara s Herubrand, Horn és Fastred
vívott s veszett távoli tájon:
Magosvár halmain, hevernek a mélyben,
szövetséges gondori urakkal.
Híres Hirluin a tengerparti hegyekhez,
Vénséges Forlong a virágos völgyekbe,
Arnachbam földjére sose tért vissza
dicsőn, se az írdatlan íjászok,
Derufin s Duilin, éj-vad vizeikhez,
Morthond hegy-árnyas, hűs tavához.
Hajnali halál s esti elmúlás
irtott urat, népet. Álmuk alusszák
Gondor füve alatt, a Nagy Folyónál.
Könny-szürkék most, enyésző ezüst mind,
rőten rohant a hab itt, vadul zúgva:
vérvörös víz lángolt napszálltakor;
hegyek jelzőtüzekként hamvadtak az éjbe;
rőt harmat hullt Rammas Echorra.

A NYIVAJKAK

    Az árny, hol a nyivajk-faj él,
    Mind nyirkos, tintasötét, s
    Lágy, lassú csengőszó zenél,
    Akár ha iszapba lépsz.

    Iszapba lép, ki oly merész,
    S ajtójukon kopog,
    Míg lenn bűzhödten zúg a víz,
    S pár vízköpő vigyorog.

    A folyó mentén, hol a part rohad,
    Sok fűz sír és lekonyul,
    Sötétlő kormosvarju-had
    Felkárog álmaiból.

    A Habtörő-hegyeken túl fárasztó, hosszu út,
    Penészes völgyön át, hol a fák szürkék, szomorúk,
    Sötétlő tószegélynél, hol nincs sem ár, se szél,
    Se nap, se hold, a nyivajk-faj ott rejtőzködve él.

    A pince, hol a nyivajk-faj ül,
    Mind mély, nyirkos, hideg,
    Ott egy szál bágyadt gyertya körül
    Számlálják kincseiket.

    Falaik vizesek, a mennyezet ott
    Csöpög, s a padlaton
    Lábuk lágyan leng-ráng-bugyog,
    Ajtóhoz úgy oson.

    Sunyin kilesnek; résen át
    Csúsztatják ujjukat,
    S mire készen vannak, vár a zsák,
    Ott őrzik csontjaidat.

    A Habtörő-hegyek-elvén magányos, hosszu táv,
    A pókok árnyain s a Vatrangy-mocsáron át,
    S bitófák erdején át, melyek tövébe' gyom él,
    Mégy, hogy megleld a nyivajk-fajt — s nyivajk-eleség legyél.

Uhrman Iván fordítása

ÁRNYÉK-MENYASSZONY

    Egy ember élt, egyedül lakott,
    Míg éj s nap tellegetett,
    Oly nyugton ült, mint egy faragott
    Kő, árnyat sem vetett.
    Fehér baglyok szálltak le fején,
    Felettük a téli hold,
    S törölvén csőrük nyár idején
    Azt hitték róla, holt.

    Egy szürke ruhás hölgy jött el ott,
    Míg lángolt alkonyi fény,
    Állt s várakozott egy pillanatot,
    Virágdíszt fonva fején.
    Amaz ébredt, mint mikor éled a kő,
    széttörve a bűv-igát,
    Lőn mindenestül foglya a nő,
    S árnyába csavarta magát.

    Többé nem sétál arra a hölgy
    Nap s hold s csillag nyomán,
    Nincs nappal ott, hol rejti a föld,
    Éj sincs egyáltalán.
    De egyszer egy évbe', ha tárul a sír,
    S ébred, mi rejtve már,
    Táncolnak együtt, s míg hajnali pír
    Jön, egy árnyat vet csak e pár.

Uhrman Iván fordítása

Athelas

Ha lebeg éjlehelet,
halálárny köyeleg,
nincs fénykalász,
jöjj, athelas! jöjj, athelas!
Haldoklók élete:
rejt a Kirély keze!

Az entek, és ent lányok története


ENT
   Ha bükklevelecskét bont a Tavasz,
           s ágakban nedv kering;
   Ha fény fut az erdei vadvizeken,
           s facsúcsot szél legyint;
   Ha jól kilépsz, s izlelgeted
           a csípős hegyi levegőt-
   Akkor gyere! Hozzám visszagyere!
           És mondd: Mily szép ez a föld!

           
ENTLÁNY
   Ha a Tavasz öleli a kerteket,
           s ígér künn dús aratást;
   Ha a szemed örül ahogy lát lebegő
           virágszirom-havazást;
   Ha zápor s napfény zuhog, s frissít
           csipkefinom levegőt-
   Én ittmaradok, sehova se megyek,
           nekem ez szép itt, e föld!
ENT
   Ha a Nyár a világon elhever,
           s aranyló délután
   Egy álom végre kibontakozik
           a fák alvó sudarán;
   Ha völgyet-hegyet, zöld vadont
           hűssel Nyugat szele tölt-
   Ide gyere! Hozzám visszagyere!
           S mondd: Itt legszebb a Föld!

ENTLÁNY
   Ha a Nyár gyümölcsöt érlel,
           s színezi a sok bogyót;
   Ha kalászok aranylanak,
           s táncolnak a víg aratók;
   Ha méz csurran, alma pirosul,
           s Nyugat kedves szele költ-
   Én heverek majd csak a honi Nap alatt,
           mert itt a legszebb ez a föld!

ENT
   Ha a Tél jön, a vad tél, mely hegyet,
           völgyet, ligetet letarol;
   Ha levelek hullnak, nappal Nap,
           éjjel csillag sehol;
   Ha a szél gyilkos hidegen fúj,
           ha vernek a fergetegek-
   Kiáltok hozzád, meglellek,
           s megint nálad leszek!

ENTLÁNY
   Ha a Tél jön, s vége a dalnak,
           és bekomorul ez a világ;
   Ha nincs több fény és munka sincs,
           s recseg sok száraz ág;
   Kereslek majd, és rád lelek,
           összetalálkozunk-
   És ólmos-esős ég alatt
           eggyüt vezet utunk!

EGYÜTT
   Nyugat felé vezető úton
           eztán együtt megyünk,
   Míg találunk egy földet, ahol
   megpihenhet szívünk.  

 

Vers a mágusokról

Tudod-e a tant
jöttek ők öten
egy tért vissza csak
Középfölde őket
míg Dagor Dagorath
Hogy hallotad az
Nyugati Urak
Eltűnt ezer út
s Manwe hallgat hogyha
Hol hajdan Nyugat volt
alvó füledbe fújta
csöndjében a hírt,
elfelejtett tájról
évek tengerén át
Az Első Király
Szauron, a végső

titkok titka volt-
ősi messzi tájról,
a többi soha többé,
nem keresei már
nem jő és a Düh.
Amanföldi hős
tanácsát a titkost?
erre vezető,
halandókra lel.
onnan hozta szél,
egy feket éjjel
hozta hűvösen
elsülyedt időből
a töprengő észig
emlékében él még
végzetes veszély...

Legolas éneke

A Tenger, a Tenger vár! A sirályhad víjjog,
Tombol a szél ma, fehér habokat vet a szirtfok.
Nyugatra, nyugatra, a nap is oda bólong;
Hallod-e szavukat, szürke hajó, mondd?
Embereim szava szól, kik előttem járnak;
Már jövök, én sem bújok, bár itt óvnak az ágak.
Ég veled, otthon, órák s évek hullnak romolva;
Vigyen a vizek hátán magány jelvénye, vitorla!
Végső Part, hullámaid itt még fájnak a szívnek,
Elveszített Sziget, édesen árad rólad az ének,
De vár Eressea, Tündehon, ott nem lel soha szem ránk,
Ősz sincs, nyár lobog egyre, örökre miénk ez a szent láng!

Szilszakáll listája

Tanuld e tant, Eleven Lényekét!
Négy nevet mondj, a szabad emberekét:
A legrégebbiek a tünde-ivadékok;
Turkáló törpök, házuk homályos;
Föld-fia entek, kőszál vének;
Halandó ember, lovak ura:

Hm, hm, hm

Búvárló hód, szökkenő bak,
Méh vadász medve, küzdő kan;
Kopó kajtat, nyúl fél s nyargal...

hm, hm

Sas az égben, ökör réten,
Szarvas bika, bukó sólyom,
Hószín hattyú, hideg kígyó...

Félszerzet hobbit, üreg lakója

Föld-fia entek, kőszál-vének,
vízivó bátor bolyongók;
vadász-éhű hobbit-sarjjak,
nevetős nép, manó-mívű.

Az Útnak vége nincs soha

Az Útnak vége nincs soha,

   Ha egyszer az ajtón kifut;
De hosszú volt Utunk sora,
   Menjen csak tovább, aki tud!
Induljanak új vándorok;
   Lábam fáradt-fedél alatt,
Jó fénynél elborozgatok,
   Várom hű estém s álmomat.

Tűznél ülök

(Bilbo éneke Völgyzugolyban)

Tűznél ülök, s elgondolom,
   mi szépet láttam én,
pillangókat s virágokat
   nyári gyep szőnyegén;

aranyleveles őszöket
   dús túlérett nyarat;
hajnali köd, napfény-ezüst,
   szél járja hajamat.

Tűznél ülök, s elgondolom,
   milyen lesz a világ,
ha jön a tél, amelynek én
   nem látom már tavaszát.

Mert annyi minden van ma is,
   mit nem láttam soha,
minden ligetnek más zöld színt 
   hoz az új év tavasza.

Tűznél ülök, s elgondolom,
   hajdankorok embereit,
s hogy jönnek Majdanok, miket
   már mások látnak itt.

De míg ülök, s elgondolok
   sok hajdan-volt időt,
visszatérők halk neszeit
   várom ajtóm előtt.  

Keresd a kettétört kardot

(Boromir verse Völgyzugolyba)

Keresd a Kettétört Kardot,
   Imladrisban leled;
Jó tanáccsal lebírod
   A Morgul-bűvöletet,
Jelet kell fölmutatnod,
   Hogy a végzet közel,
Mert Isildur Átkát szítod,
   S a Félszerzet nem tűnik el.

A palantirok (látókövek) verse

Szép szál hajók s királyok,
   Ó, háromszor három!
Elsülyedt földről, hogy jöttek
   Zúgó tengeráron?
Csillag hét és kő is hét,
   S egy fehér fa, látom.

Aragorn verse a Holtak Ösvényén

Hosszú árny hever ország hosszán,

sötétség nyugat-seprő szárnya.
Remeg a Torony: királykriptákhoz
végzet közelít. Kelnek a Holtak;
mert jön az esküszegők órája:
Erech KÖvénél állnak megint majd,
kürt a hegyek közt harsan, hallják.
Kié e kürt majd? Ki hívja őket,
félhomályból, feledett népet?
Kinek esküdtek, örököse annak.
Északról érkezik, szükség űzi:
Holtak Ösvényének Kapuján át.

Frodó Búcsúdala

Az úton mindig várható
   Rejtek-kapu, orv forduló;
S bár gyakran jártam erre már,
   Egy nap titkok ösvénye vár;
Ne várj hiába, várj, megyek,
   Hold-Túl-Nyugat, Nap-Túl-Kelet!

A! Elbereth Gilthoniel! silivren penna míriel o menel aglar elenath, Gilthoniel, A! Elbereth! Emlékezünk, hull szívre jel E fák alatt, távoli tájon, Nyugati Tenger, csillagod látom!

Still round the corner there may wait
   A new road or a secret gate;
And though I oft have passed them by,
   A day will come at last when I
Shall take the hidden paths that run
   West of the Moon, East of the Sun.

A! Elbereth Gilthoniel! silivren penna míriel o menel aglar elenath, Gilthoniel, A! Elbereth! We still remember, we who dwell In this far land beneath the trees The starlight on the Western Seas.

Éomer harci éneke

Éjkomor kételyből nap keltére jöttem,
Dalom zengett s kardom tündökölt fölöttem.
Lovagoltam, remény és szív tört köröttem:
Dúlj, düh! Kő, hullj rommá! Éj, roskadj le rőten!

Némelyik vers nem szabályosan lett bemásolva, így szerkezete megváltozott.

(Gimli - Portál szerkesztő)