Ha elég szőrözős az ember, és jó szeme is van, akkor még egy Gyűrűk ura filmben is talál pár hibát! Most kiderül, mekkorák is az olifántok, milyen alsógatyát hord Frodó, hány nazgül van és hová tűntek a lovak!
Rögtön le kell szögeznünk, hogy mindhárom Gyűrűk ura film a maga módján szinte tökéletes - legalábbis szerintünk. Akit nem fogott meg ez az örök mese, annak persze magyarázhatjuk, de a színészektől a történetvezetésen át a látványig minden nagyon a helyén van, de kis hibák akármikor becsúszhatnak. A Gyűrű szövetségével ilyen szempontból már részletesen foglalkoztunk, a Két toronyban viszont nem találtunk elég nyilvánvaló hibát, hogy egy egész cikket kitöltsünk velük. A király visszatérben - talán hosszúsága miatt is (201 perc!) - viszont megint akad mit csokorba kötni, és akad néhány meghökkentő dolog!
- Mekkorák is az olifántok? A második részben még nem túl komolyan vehető szörnyek, a Király visszatérben már fontos szerepet játszanak, és a pelennor mezején folytatott csatában félelmetes pusztítást visznek végbe a rohani lovasok közt: miközben agyaraikkal mindent elsöpörnek, óriási talpukkal egész lovakat tipornak agyon. Mégis, abban a jelenetben, amikor Pippin a csata után egy halott ork alatt megtalálja Trufát, a közvetlen mögöttük látható döglött olifánt talpa még egy kicsi hobbitot sem takarna el teljesen, nemhogy egy egész lovast!
- Amikor Frodó a Banyapókkal való "találkozás" után az orkok fogságába kerül, és a toronyszobában látjuk újra, a kamera végigpásztáz elgyötört testén. Ha közelebbről megfigyeljük, akkor láthatjuk, hogy a színész alsónadrágja kicsit kilóg a nadrágból és látszik, hogy egy mai, gumírozott fehérneműről van szó. Egyesek megesküdnek rá, hogy még a Hanes márkanév is világosan elolvasható.
- Amikor a nazgülök először lecsapnak Minas Tirith várára, az egyik kameraszögből mindegyikőjüket láthatjuk egyszerre. Meg lehet számolni: tízen vannak, noha a könyvből is, és az első részből is tudhatjuk, hogy ők csak KILENCEN vannak. Honnan jött a tizedik? Új fiú a dinamikus, gyorsan fejlődő csapatban?
- A legvége felé, amikor a hobbitok a kikötő felé tartanak Bilbóval, elhaladnak egy nagy fa mellett. A jobb felső sarokban egy rövid pillanatra láthatjuk egy új-zélandi farmépület bádogtetejét, sőt, a tetőtől balra egy kisteherautó egy részét is!
- Amikor Samu a Banyapókkal folytatott harc után halottnak hiszi Frodót, az még mindig állig be van borítva a pók egészen sűrű hálójával, majd megjelennek az orkok és magukkal viszik az eszméletlen hobbitot. Mégis, később kiderül, hogy a gyűrű Samunál van - de vajon hogy szedte le Frodó nyakából?
- Abban a jelentben, amikor Samu és Frodó a lezúduló lávával körülvett szirten rekednek, és a gyűrű megsemmisítése után a Végzet hegyén és a Megyéről beszélgetnek, Frodó a jobb kezét felemelve vigasztalja Samut - láthatjuk, hogy minden ujja megvan, noha Gollam pár perccel korábban pont úgy szerezte meg a gyűrűt, hogy leharapta a hobbit ujját. Még egy kis vér sem látszik.
- Amikor Aragorn és az egyesült sereg megérkezik a Fekete Kapu elé, hogy eltereljék a sötétség seregeinek figyelmét Frodóról, minden harcos lovon érkezik. Majd a kapun kiözönlő orkok és trollok teljesen bekerítik a kis sereget, de Aragorn buzdítására hőseink rávetik magukat a túlerőben lévő ellenségre. Nemcsak közelről, de madártávlatból is láthatjuk a rohamozó harcosokat, amint az ellenfél sűrű soraira rohannak - gyalog. Nagyon hatásos kép, de azt is láthatjuk, hogy a lovak mind eltűntek - de hova az ördögbe?
- Szintén madártávlatból láthatjuk Edorast, Rohan hegyszirten álló büszke fővárosát. Ahogy a kép áthalad a vár és a házak felett, kiderül, hogy ezt a részt visszafelé játszották le. A füst ugyanis visszafelé megy, egyenesen be a kéményekbe, a tüzek is visszafelé lobognak és a zászlók is olyan furcsán csapkodnak a szélben. Nyilván az történt, hogy az eredeti felvétel nem felelt meg valamilyen kompozíciós szempontból, és ezért visszafelé játszották le, ami nem lenne feltűnő, ha nem lenne mozgás a képen.
- Amikor a nazgül elrepül a Fekete Kapun éjszaka Minas Tirith ellen kivonuló ork hadsereg felett, láthatjuk, hogy csak egy-két méterre száll el az orkok feje felett. A nazgül "hátasa" óriási szárnyakkal rendelkezik, de az orkok kezében tartott fáklyák lángja meg sem rebben. De az is furcsa, hogy a nazgül, vagyis a rendkívüli érzékszervekkel megáldott Gyűrűlidérc miért nem érzi meg Frodóék, és főleg a Gyűrű jelenétét?
- A Legolast alakító Orlando Bloom barna hajú és barnaszemű színész, de a filmben, hogy még tündébbnek tűnjön, szőke hajat és kékszemet kapott - amit persze kék kontaktlencsével oldottak meg. Amikor közeli képet látunk a színészről, akkor persze jól is látszik a kék szem, ám többször is előfordul, hogy a kamera nem magát Legolast veszi, de még fókuszban marad valahol a háttérben, és ilyenkor jól kivehető Bloom barna szeme.
- Amikor Gandalf és társai a Fekete Kapu elé érnek, majd a túlerővel szemben védelmi alakzatot vesznek fel, Aragorn lelkesítő beszédet tart. Eközben a sűrű sorban álló harcosok közül az egyiken jól látható a szemüvege.
-
Amikor a két hobbit a második részben Itilliában először lát olifántot, és Faramirék letámadják a haradiakat, a Samu mellé leeső Faramir által lelőtt harcos egy fekete göndör hajú férfi. Mikor Faramir visszaemlékszik arra amikor Boromir visszafoglalta Osgileas-t a tömegben ott áll ugyanaz a "Haradi", és a többiekkel üvölti: GONDOR BOROMIR!!!
Hát akkor most gondori vagy haradi? Arról nem is beszélve hogy egyszer már meghalt.
-
Az első rész végén (Boromir halála) Aragorn a haldokló Boromir felé halott
orkok felett ugrál át. Nos, 3-4 végtaghiányos hulla megmozdul és
nézelődik...( Szeidl Balázs )
Amennyiben te is találtál hibát a filmben, vagy az előző két rész valamelyikében, írd meg nekünk és mi közzé tesszük azt, helyetted is, de a neved feltüntetésével! |