A törpök egészen sajátos fajta. A szilmarilok regéjéből, a Simarillonból tudjuk, hogy milyen különös eredetre tekintenek vissza, miért hasonlítanak a tündékhez és az emberekhez, és miért különböznek tőlük; ezt a történetet azonban Középfölde csekélyebb tündéi nem ismerték, amit pedig a későbbi emberek meséltek róluk, abba más fajtákra vonatkozó emlékek is belekeveredtek.
A törpök legnagyobbrészt szívós, idomtalan teremtmények, titkolózók, szorgalmasak, nem felejtik a sérelmeket (és a jótetteket sem), szeretik a követ, az ékszereket, általában az olyasmit, ami a mesteremberek keze munkája révén nyeri el formáját, mint azt, ami a maga életét éli. De azért nem eredendően rossz a természetük, és önként csak kevesen szolgáltak az Ellenségnek, bármit mondjanak is erről az emberek meséi. Az emberek ugyanis már az ősidőkben megkívánták a törpök kincseit és munkájuk gyümölcsét, ezért került szembe egymással a két fajta.
De a harmadkorban sok helyütt még szoros barátság volt emberek és törpök között; amikor pedig ősi hajlékai pusztulása után a törpök mint vándor-mesteremberek és kereskedők messze földeket bejártak, nagyon megfelelt a természetüknek, hogy emberek közé kerülve eltanulják a különböző embernyelveket. De titokban (és a törpök, ellentétben a tündékkel, még a barátaikat se avatták be szívesen a titkukba) a maguk különös nyelvét használták, amely nem sokat változott az évek folyamán; ez a nyelv bizonyos rangra jutott: inkább a tudománnyal, mint az anyatejjel szívták magukba, és úgy ápolták-őrizték, mint a múltból rájuk maradt drága kincset. Más népeknek nemigen sikerült megtanulniuk. Elbeszélésünkben ezt a nyelvet csak azok a helységnevek idézik, amelyeket Gimli közölt társaival, valamint az a csatakiáltás, amit ugyancsak ő hallatott Kürtvár ostrománál. Ebből legalább megállapíthatjuk, hogy nem volt titok, és sok-sok csatatéren elhangzott a világ ifjúkora óta. Baruk Khazâd! Khazâd aime^nu! 'Törpök fejszéi! Rajtatok a törpök!'
Gimli neve azonban, akárcsak nemzetségének összes többi tagjáé, északi (ember-nyelvi) eredetű. A maguk titkos, "belső", vagyis igazi nevét a törpök sohasem tárják fel idegen népek fiai előtt. Még a sírjukra se írják rá.